Zongora


A Zongora

Klasszikus zenei koncertek előadása szólóban vagy kamara együttessel,

„Kávéházi” zene,

Tanítás, felkészítés szakközépiskolai, illetve főiskolai, egyetemi tanulmányokra,

Esküvőkön, képtári megnyitókon élő háttérzene, aláfestő zene.

A zene az mindenkié!”

Mondta ezt az ország kiemelkedő zenésze, Kodály Zoltán.
Ha pár száz évvel visszanézünk, már akkor is jelen volt ez a gondolat, de akkor még ez teljesen természetes volt.
S
enkinek nem fordult meg a fejében, hogy ezt nyilvánosan is ki kellene jelenteni.
Akkor még nem sejtették, hogy ennyire szerteágazó lesz a zeneés ennyi stílus fog kialakulni.
A világhírű muzsikus ezzel a mondatával, arra céloz leginkább, hogy lehet zeneértő vagy sem,
európai vagy afrikai, kicsi vagy nagy ember, mindenkinek joga és saját felelőssége zenét hallgatni.
Ugyanis a zene olyan, mint a testnek egy jó pezsgőfürdő, vagy kikapcsolódás egy termálvizűmedencében.

A zene ellazít, megnyugtat, hagy időt gondolkodni és elmerülni a világunkba,
hagy megérteni dolgokat, amiket esetleg más helyzetben, miliőben nem sikerül.
Sajnos, a mai rohanó világban nagyon sok ember elfelejt megállni egy pillanatra,
körbenézni, észrevenni hol él és milyen gyönyörű dolgok és helyek, természeti szépségek vannak a Földön.

Koncertjeim által ezt a légkört szeretném megteremteni, amely ellazítja,
ugyanakkor feltölti az emberi szellemet és a lelket.

“A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható.

Ki nem él vele, lelki vérszegénységben él és hal.

Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.”

„Kodály Zoltán”